Várostörténet

Vácot a 11. századtól említik írott források, városunkat tehát közel ezer évesnek tekinthetjük. A környék a kedvező természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely. A Duna kanyarulatában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál kezdetektől minden adott az emberi élet alapvető szükségletei biztosítására. A dombság, az erdő, a folyam jó lehetőség a táplálékszerzéshez, a biztonságos lakóhelyek kialakításához, a kereskedelemnek jó háttér a vízi szállítás, a dunai átkelés lehetősége, az útvonalak találkozása.

A magyarok Kárpát-medencébe érkezését, a honfoglalást (896) követően kialakult település a korai püspöki székhelyek sorába tartozik, első királyunk, Szent István megkezdte a váci püspökség szervezését. Az alapítólevél sajnos nem maradt fenn, így az első írásos említés 1074-ből származik, mikor az alsó-szászországi Yburg város évkönyve Watzenburg néven szól a városról. 1075-ből való a Garamszentbenedeki Apátság alapítólevele, ebben Wac civitas néven szerepel. A város nevének eredetéről számtalan teória keletkezett, nincs egyetértés ebben a kérdésben. Ma a nyelvészek legtöbbje személynévből származó helynévnek tartja a Vác nevet. A Bécsi Képes Krónikában leírt legenda szerint 1074-ben, mikor a közelben vívott, a magyar trónöröklési rendet meghatározó csata előtt Géza és László herceg itt járt, a területet erdőség borította, melyben egy Vác nevezetű remete élt, s róla kapta volna a város a nevét. Más elmélet szerint magyar törzsi névből (Vath) származik a név, de felmerült a "vác" szó, mint szláv eredetű, fonttosabb települést, központot jelentő kifejezés is.

A város életében a kezdetektől máig meghatározó az egyházi központ szerep. A mindenkori püspök egyben a település földesura is volt, ami erős befolyást biztosított számára a városi szabályozásra, a helyi jogalkotásra. A püspöki központ, a főpapi udvartartás jelenléte a város építészetének, kézműiparának, intézményeinek fejlődésére, a kultúrára volt nagy hatással.

A város középkori magja a váci vár, a belváros déli részén, egy kiemelkedő vízparti részen épült erődítmény. Géza király ide építtette fogadalomból a Szűz Mária tiszteletére szentelt székesegyházat, őt abban is temették el 1077-ben. Vácot az országon belül elfoglalt központi fekvése, jelentősége miatt a hadi események mindig érintették, rombolták. A mongol tatárok hadjárata 1241 tavaszán érte el a várost, a támadók a vártemplomot, a püspöki központ épületeit az oda menekült lakossággal együtt felgyújtották, elpusztították. A tatárok kivonulását követően az ország szervezett újjáépítéséről éppen Vácott tanácskozott IV. Béla király a főuraival. Ennek eredményeként érkeztek először nagyobb számban telepesek ide a túlnépesedett nyugati területekről, főként délnémet vidékről. A mai főtér környékén települtek meg, itt építették fel saját hagyományaik szerint a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomot, intézményeiket, lakóházaikat.

A 14-15. század békét, felemelkedést, virágzást hozott a város életében. Nagyhírű humanista püspöke, Báthori Miklós, reneszánsz pompával, s a király rokona lévén a legrangosabb kézműves műhelyek termékeinek felhasználásával alakította ki váci székhelyét. A korszak magyar városainak rangsorában közvetlenül a királyi városok után Vác következett. Ennek az időszaknak a török hódítás, és a közel másfél százados uralom vetett véget. A vár és a dunai átkelő birtoklása érdekében a hadakozó felek sokszor ostromolták a várost, ez idő alatt a vár több mint negyven alkalommal cserélt gazdát. A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítő munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tűzvészt követően - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdődtek meg a nagy püspöki építkezések. A 18. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.

A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítő munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhető. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitűző püspök-földesurak különböző kedvezményekkel - ingyenes házhely, építőanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a - kizárólag katolikus - telepeseket. A betelepülők zöme - a visszatelepülő magyarok mellett - német nyelvterületről érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sőt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetű lakosság a 18. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlődésnek indult a mezőgazdaság - különösen a szőlőtermesztés - és a kézművesipar is. A korra jellemző vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idők alatt reformált lakosságot a püspöki székvárosban elsősorban a katolikus vallásra visszatéríteni igyekeztek, 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlatát. A reformátusok ezért a várostól északra fekvő területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és működött 1769-ig.Sajátos újabb kettősség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejeződött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettől kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezőváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

A 18. század püspökei között számos nagyformátumú, művelt, igényes főpap fordított kiemelt figyelmet a városrendezés és az intézményfejlesztés ügyének, többségük az osztrák uralkodói ház szándékából eredően nem magyar származású volt. Althann Mihály Frigyes, majd unokaöccse, Althann Károly, Eszterházi Károly és Migazzi Kristóf kiemelten sokat tett a mai városkép kialakulásáért.

A század második harmadában a városkapun kívül épült fel a "vörösház", az uradalom gazdasági épülete, mely nevét a Nápolyból érkezett építők által használt vörös színéről kapta. Ekkor kezdték meg a mai városháza építését is. Az 1740-41-ben pusztító pestis után - a további járványok elkerülése végett - emelték a Szentháromság oszlopot, és az akkor még a város határában álló, a pestises temető melletti Szent Rókus kápolnát. 1745-ben szentelték fel a piaristák templomát, 1755-re készült el a domonkos rend temploma, melyet a váciak a "Fehérek templomá"-nak neveznek. Eszterházy Károly püspök lebontatta a főtéren álló Szent Mihály templomot, kialakítva a tér mai formáját, s megkezdte a jelenlegi székesegyház építését. 1759-ben készült el a Gombás patakon átívelő barokk "kőszentes híd".

A püspöki székváros virágkorát Migazzi Kristóf püspöksége idején (1756 - 57 és 1762 - 1786) élte. A város legjelentősebb műemlék épülete a klasszicista elemekkel kevert későbarokk stílusú Székesegyház, amely 1761 - 1777 között épült fel. 1764-ben a királynőt, Mária Teréziát látta vendégül a püspök - és a város. Fél év alatt készült el országosan is egyedülálló műemlékünk a Diadalív (a váci köznyelvben Kőkapu), s az uralkodó érkezésére fejezték be a városháza építését is. Az elpusztult vár helyén 1766-ra fejeződött be a ferencesek templomának építése, és 1772-ben készült el a Székesegyházzal szemben a püspöki palota épülete.

A 19. század az iparosodás időszaka, a század végére a fejlett váci céhes ipar átalakul, a műhelyekből kisüzemek, gyárak fejlődnek. 1846-ban megnyílt a Pestről Vácra vezető első magyar vasútvonal. A fejlődés ezen állomása nem csak jót hozott, a város kereskedelemben betöltött szerepe erősen csökkent a könnyebben elérhető fővárosi piac révén. A vasút ugyanakkor segítette a munkához jutást a korábban főként a szőlő- és bortermelésből élő városlakók ezreinek, akik a filoxéravész következtében kipusztult ültetvények miatt kenyér nélkül maradtak. 1848-49 az ország függetlensége érdekében indított forradalom és szabadságharc időszaka. Két nagy csatája zajlott városunkban, ezekre emlékeztet az országban elsőként állított emlékoszlop a város déli kapujánál, híres búcsújáró kegyhelyünk, a Hétkápolna közelében.

Az osztrák-magyar kiegyezést követően rövid, de intenzív fejlődést biztosító békés időszak következett városra. Fejlődő ipar, pezsgő kulturális- és közélet, számos öntevékeny egylet, sportkör, sok társadalmi esemény, virágzó helyi sajtó jellemezte a várost a 19-20. század fordulóján. A Dunakanyar, a Deákvárnak nevezett új városrész tervszerű parcellázása sokakat vonzott hosszabb-rövidebb tartózkodásra, letelepedésre városunkba. Hírességek, művészek, tudósok sora kötődött Váchoz, alkotásaikban városunk múltja, hangulata, kultúrája is fellelhető.

A 20. század két világégése, ezek következménye is nyomot hagyott természetesen Vácon. Áldozatok, jogfosztottak, hadirokkantak, árvák, menekült és kitelepített családok, megszállás, fizikai és lelki tiprás, megnyomorítás. A háborút követő társadalmi váltással, az államosítással az 1950-es évekre alapvetően megváltoztak a tulajdonviszonyok a gazdaságban. Változott az intézményfenntartók köre az oktatásban, a kultúrában, megszűntették az egyesületeket, az egyházi intézményrendszert az állam drasztikusan megcsonkolta, nagyot fordult a világ. Állami tulajdonú nagyüzemek működtek a városban, a felduzzadó lakosság befogadására lakótelepek épültek, az alapvető és kényszerű életmódváltásból eredően a város társadalmi élete is átalakult. A kultúra terén a művészeti oktatás, a közgyűjtemények léte, a művelődési ház és az üzemek népművelő tevékenysége mentette át a hagyományokat, hozott létre újabb közösségeket, eredményeket.

A magyarországi rendszerváltással Vác élete újabb fordulóponthoz érkezett. A nagyipar felszámolásával a munkahelyek jelentős hányada megszűnt, ugyanakkor a város új lehetőségekhez jutott, a gazdasági élet átstrukturálódott. Az oktatás terén újra intézményfenntartóként jelent meg városunkban is az egyház, gazdagítva az egyébként is jelentős iskolahálózatot. Felsőfokú oktatási intézményként - a Gábor Dénes Főiskola kihelyezett tagozata és a Teológiai Főiskola mellett - az Apor Vilmos Főiskola is városunkban folytatja működését. Vác ma dinamikusan fejlődő kisváros, fejlett intézményhálózattal, aktív közélettel, látványosan megújuló történelmi épületállománnyal. Barokk főtere, kiépített Duna-partja, műemlékei és múzeumai vonzó turisztikai és idegenforgalmi célponttá teszik, a város a vízi és a kerékpáros turizmus potenciális fellegvára.

Forrás: Városi Önkormányzat