Videók
Videó
Ismertető

A település már a középkorban is létezett, de kevés ismeretünk van róla, feltehetőleg kis falu volt. Nevének Tarján része az azonos nevű magyar honfoglaló törzs nevéből származik, a salgó régi magyar szó jelentése pedig: „fényes”.

Vára, melyről Petőfi Sándor Salgó című versét írta, a 13. században épült.

A településnek temploma már a 13. században is volt. A középkor folyamán "kenyeretlen Tarjánként" említik először a település állapotát jelezve. A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. A lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé.

1850-ben barnaszenet fedeztek fel a falu közelében. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. 1922-ben kapott városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán. 1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg. Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket. Somoskőújfalu a 2004.09.04-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról.

1994-ben Salgótarján a megyei jogú városi rangot is megkapta.

Forrás: Wikipédia

Képek
Ha a fenti ajánlat tetszett, ezeket is nézd meg!
Hotel Caramell
Cím: Bükfürdő, Európa Út 18.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
szálloda, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

A Hotel Caramell**** az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness ...
14 900 Ft-tól kétágyas / fő / teljes panzió / hétköznap
Lido Hotel
Cím: Budapest, Nánási u. 67.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
szálloda, Wellness
A szállodáról

Fesztelen, családias hangulatú szállodánk 57 szobával és segítőkész személyzetével várja Önt Budapest III. kerületében, a Római-parton, csendes, zöld környezetben...
Szalajka Liget Hotel
Cím: Szilvásvárad, Park u. 25/A.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
konferencia hotel, gyermekbarát hotel, szálloda, wellness hotel, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

Ön is vágyik arra, hogy a mindennapi zsibongástól távol, egy erdőszéli tisztáson pihenje ki a napi, heti fáradalmakat, hogy reggel madárcsicsergésre ébredjen, és a sz...
Panoráma Hotel Siófok
Cím: Siófok, Beszédes J. sétány 80.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
konferencia hotel, gyermekbarát hotel, szálloda, wellness hotel, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

A 4*-os szálloda a siófoki Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. Egész évben 148 szobával és...
10 900 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Club Hotel Pegasus
3 nap, Félpanzió:
14 950 Ft /főtől
Két Korona Hotel
3 nap, Félpanzió:
31 900 Ft /főtől
Hotel Makár Sport & Wellness
3 nap, Félpanzió:
36 200 Ft /főtől
További akciós ajánlatok
...