Peru

Peru Dél-Amerika harmadik legnagyobb, valamint az Andok legnagyobb területű országa. Északon Ecuador és Kolumbia, keleten Brazília és Bolívia, délen Chile és nyugaton mintegy 2000 km hosszan a Csendes-óceán határolja. Hajdan az Inka Birodalom központja volt.

 

Történelem

Sajnos konkrét időpont nem ismert arra vonatkozóan, hogy az Ázsiából a Bering-szoroson át érkező első embercsoportok mikor érték el Dél-Amerika északnyugati területeit. Az Ayacuchoban, a Pichimachay-barlangban talált állati eredetű csontok és kőeszközök vizsgálata alapján időszámításunk előtt 18-14 000 körül lehetett. Kézenfekvőnek tűnik ez az időszak, hiszen a jégkorszak idején a tengerek szintje akár 100 méterrel is alacsonyabb lehetett, így – a vándorló állatokat követve – a jéggel borított Bering-földhídon át lehetett kelni az amerikai kontinensre.

Archaikus - Prekeramikus korszak

(kb. i. e. 10 000 - i. e. 1800)

A jégkorszak végén rengeteg állat kihalt, a mai sivatagos tengerpart helyén pedig dús füvű rétek terültek el. Ilyen környezet fogadta az észak felől érkező legelső perui telepeseket, akik ehhez igazodva alakították ki zsákmányoló és gyűjtögető életmódjukat. Kisebb állatokra vadásztak, illetve csont- és növényi eredetű eszközeikkel a tengerből nyerték táplálékukat.

Bolívia, délen Chile és nyugaton mintegy 2000 km hosszan a Csendes-óceán határolja. Hajdan az Inka Birodalom központja volt.

 

Történelem

Sajnos konkrét időpont nem ismert arra vonatkozóan, hogy az Ázsiából a Bering-szoroson át érkező első embercsoportok mikor érték el Dél-Amerika északnyugati területeit. Az Ayacuchoban, a Pichimachay-barlangban talált állati eredetű csontok és kőeszközök vizsgálata alapján időszámításunk előtt 18-14 000 körül lehetett. Kézenfekvőnek tűnik ez az időszak, hiszen a jégkorszak idején a tengerek szintje akár 100 méterrel is alacsonyabb lehetett, így – a vándorló állatokat követve – a jéggel borított Bering-földhídon át lehetett kelni az amerikai kontinensre.

 

Időszámításunk előtt 6-4000 körül az Andok lakói megkezdték a láma, az alpaka, a tengerimalac és a pézsmakacsa háziasítását, valamint a növénytermesztést. A telepesek burgonyát, babot, tökféléket, kukoricát, paprikát, paradicsomot, uborkát, avokádót, földimogyorót és dinnyét termesztettek, majd i. e. 2500 körül népszerűvé vált a gyapot. A gyapot a szőttesek egyik legfontosabb alapanyaga lett, a szövés pedig az egyik legfontosabb művészi kifejezési formává vált a perui civilizációk körében.

A földművelés fejlődését és a lakosság számának növekedését i. e. 2700 és 2200 között követte az első szertartási és egyéb közösségi épületek megjelenése. Kőből és napon szárított vályogtéglából, főként a partvidéken építkeztek.

Kezdeti korszak

(kb. i. e. 1800 - 800)

Az agyagművesség egy új korszak kezdetét jelzi. A fazekasság eljutott az egyszerű, dísztelen agyagmunkáktól a színes, minőségi kerámiákig. A partvidéki településközpontok szertartási központokká alakultak, ahol a papi elit áldozatokat mutatott be.

Ebben a korszakban kezdték meg az öntözőcsatorna-hálózat kiépítését, amelynek segítségével a termesztett növények a táplálkozásban meghatározó szerephez jutottak. A halászat és a szövés is nagy változásokon ment keresztül. A hegyekbe húzódó csoportoknál i. e. 900 körül megjelent a teraszos földművelés.

Korai horizont

(kb. i. e. 800 - 200)

A kezdeti korszak és a spanyol hódítás között eltelt idő három – régészeti értelemben vett – horizontra, valamint két úgynevezett átmeneti korszakra tagolható. A horizontok a földrajzi terület – Középső-Andok – egységesülését, míg az átmeneti korszakok a kisebb, helyi kultúrákat taglalják.

A korai horizont korszakot Chavín-horizontnak is nevezik, amely név i. e. 1200-tól eredeztethető. Chavín de Huántar volt az i. e. 800 - i. e. 200 között az Andok egész világának a vallási és hatalmi központja.

A Chavín-korszakban jelentős előrelépés mutatható ki a kézműves technológiában. A fazekasok díszes ábrákat véstek az edények felületére, a fémművességben megjelent a forrasztás, a domborítás, valamint az arany-ezüst ötvözése. A spanyol hódítás előtti Dél-Amerika legpompásabb szőttesei e korszak végéhez köthetők. A szőtteseket milliónyi apró figurával és geometriai motívumokkal díszítették.

A Chavín-korszak az északi Sechura-sivatagtól a déli Nazcáig, a hegyvidéken Pacopampától Huancavelicáig volt jellemző.

Ugyanebben a korszakban a Déli-Andokban, a Titicaca-tó medencéjének északi részén Pucará központtal jött létre a Pucará-kultúra, amely északon Cuzcóig, dél felé pedig a mai Bolíviáig éreztette hatását.

Pucarában hat monumentális épületcsoport áll: lépcsős piramis, lesüllyesztett, kicsi templomokkal és falak, amelyek nagy temetkezési halmokat és tömbből faragott oltárokat vesznek körül.

A Titicaca-tó déli medencéjében, a mai Bolívia területén a Chiripa-kultúra virágzott. Központjának négyszögletes elrendezésű építményei egy lesüllyesztett tér körül emelkedtek, előrevetítve egy új szertartási építészeti stílus kialakulását.

Korai átmeneti korszak

(kb. i. e. 200 - i. sz. 600)

A Chavín de Huántar vezette egység felbomlott, s ezt követően helyi kultúrák nyertek teret az ősi Peruban.

Északon Piura és Lambayeque között a Vicús-kultúra, amely elsősorban 15 méteres mélységet is elérő sírjairól és a bennük talált negatív festésű, állatalakos kerámiákról, valamint rézből, arzénes bronzból vagy a réz és arany ötvözetéből készült tárgyakról ismert.

A Chicama, Moche, Nepeña és Lambayeque folyók völgyében élőkhöz köthető a Salinar-kultúra, mely az embereket, állatokat és épületmodelleket formázó kerámiáiról és fémtárgyairól ismert.

A Salinar-kultúra helyén idővel kialakult a Moche-kultúra (kb. i. e. 100 - i. u. 800), amely tetszetős kerámiáiról és ötvösművészetéről ismert. Legfontosabb vallási épületeiket, a Naptemplomot és Holdtemplomot a mai Trujillo közelében emelték.

A déli tengerparton a Paracas-kultúra emelkedett ki, amely a legkifinomultabb technikával készült textíliái révén vált híressé. Paracasban szokás volt a halottak mumifikálása.

A Paracas-kultúrából i. e. 200 körül bontakozott ki a Nazca-kultúra, amelynek fénykora nagyjából egybeesett a Moche-kultúráéval. Kiváló szőttesek készültek, később a fazekasság vette át a vezetést, s több technológiai újítás is született. A kerámiákra már égetés után vitték fel a fehér, narancs, vörös, barna és fekete színeket. A Nazca-kultúra legismertebb hagyatéka a rejtélyes geoglifák vonalrendszere .

További jelentősebb kultúrkörök: Recuay-, Lima-, Pucará-, Huari- és Tiahuanaco-civilizáció.

Középső horizont

(kb. i. sz. 600 - 1000)

A 6. század közepétől az addig virágzó kicsiny „főnökségek” kénytelenek voltak alávetni magukat két nagy, egységesítésre törekvő hatalomnak. A két hatalmi központ Huari (Wari) és Tiahuanaco (Tiwanaku) volt.

A Tiwanaku Birodalom a Titicaca-tó bolíviai oldalán az 1. századtól benépesülő, majd a 700-as évekig városias településsé növekedett. Kulturális és vallási hatása volt jelentős. Hatalmának a harcos ajmara vagy kolja csoportok vetettek véget.

A Wari Birodalom központja Tiwanakutól mintegy 700 km-re északnyugatra helyezkedett el. Katonai erejéről volt híres. A birodalom túlzott növekedési üteme azt váltotta ki, hogy időszámításunk szerint 1000 táján a városokat elhagyták lakóik.

A korszak legfontosabb újítása az igazi városok kialakítása volt. Ragyogó színű edények, kerámiaszobrok, tollakkal átszőtt textíliák, ötvösremekek és féldrágakő-faragások jellemzik még a kort.

Késői átmeneti korszak

(kb. i. sz. 1000 - 1450)

A Wari Birodalom hatalma jóval az ezredforduló előtt megroppant, s új kultúra, a Sicán (Lambayeque) lépett a Moche-kultúra helyére. Fővárosa Batán Grande volt. A Sicán-kultúra 900 táján jutott el fejlődése csúcsára. Ebben az időben emelték monumentális épületeiket, ástak nagy sírkamrákat, használták széles körben a rézből arzénnal ötvözött bronzot és teremtettek kereskedelmi kapcsolatokat az ecuadori partvidékkel. 1050 és 1100 között Batán Grande elpusztult, s a hatalmi központ Túcume lett. 1375 és 1400 között a Sicán-terület a Chimu Királyság uralma alá került, melynek székhelye Chan-Chan-ban kapott helyet. Chan-Chan kilenc, fallal körülvett városrészből állt, melyek mindegyikében templomok, víztárolók és lakóházak sorakoztak egymás mellett. A királyság 1375 után magába olvasztotta a Sicán-kultúrát. A kultúra fémművességéről, réz, arzén-bronz, ezüst és arany használatáról volt híres. Az agyagművesség továbbvitte a Moche-kultúra gömbformáját és a kengyel alakú kiöntőcsövét, a formák és színek változatossága azonban eltűnt.

A korszak további kultúrái: amazóniai csacsapoják, tengerparti csankajok és ika-csincsák, a Titicaca-tó mellett temetkezési tornyokat emelő kolják, illetve az andesi csankák és inkák.

Késői horizont

(kb. i. sz. 1450 - 1532)

Az inkák néven közismertté vált népcsoportok a 14. században kezdtek meghatározó erővé válni Cuzco környékén.

Az Inka címet viselő első hét király névsora:

• Manco Cápac/Manko Kapak

• Sinci Roca/Szincsi Roka

• Lloque Yupanqui/Joki Jupanki

• Mayta Cápac/Majta Kapak

• Cápac Yupanqui/Kapak Jupanki

• Inca Roca/Inka Roka

• Yahuar Huacac/Jahuar Huakak

A 15. század elejéig az inkák elégedettek voltak területükkel, de a csankák szemet vetettek rá. A nyolcadik inka király, Viracocha Inca/Virakocsa Inka idején betörő ellenség közel állt a terület elfoglalásához, amikor Pachacutec Inca Yupanqui/Pacsakutik Inka Jupanki (uralkodott: 1438-1471) elhárította a csankák fenyegető támadását. Átszervezte az uralma alatt álló területet és megkezdte hódításait, amelyet fia és utóda Túpac Inka Yupanqui/Tupak Inka Jupanki (uralkodott: 1471-1493) teljesített ki és unokája Huayna Cápac/Huajna Kapak (uralkodott: 1493-1525/7) zárt le.

A birodalom élén a Nap fiának tekintett, abszolút hatalommal bíró Sapa Inka állt. Hatalma csúcsán minden idők leghatalmasabb indián birodalma, a kb. 1 millió km² kiterjedésű, a minimum 3 millió lakosú Inka Birodalom (Tahuantinszuju, a „Négy Világtáj”) országa állt. A mai kolumbiai-ecuadori határtól a chilei Santiagóig terjedt. Nyugati határa a Csendes-óceánnál, a keleti az Andok keleti oldalának 1000 méteres magasságában húzódott. Területét a főváros, Cuzco főteréről kiinduló négy főútvonal által meghatározott négy nagy egységre osztották:

• Északnyugaton Chinchaysuyu

• Északkeleten Antisuyu

• Délnyugaton Cuntisuyu

• Délkeleten Collasuyu

Huajna Kapak – az északi hódítások és felkelések miatt – udvarházát Quitóba (a mai Ecuador fővárosa) helyezte át, ahol a Cuzcóban maradt Huaszkár után megszületett Atahualpa nevű fia is. Az apa a birodalmat két részre osztva az északi országrészt Atahualpának, míg a délit Huaszkárnak hagyta örökül, mielőtt az európaiak által behurcolt himlőtől elhalálozott. Atahualpa tudhatta maga mögött a hadsereget, Huaszkár pedig a papságot. Huajna Kapak halála után a két fia közti ellentétek polgárháborúra csaptak át, amely épp kapóra jött a spanyol hódítóknak.

Spanyol hódítás

• 1492 - 1518 eseményei

Kolumbusz Kristóf hajói 1492 és 1518 között horgonyt vetnek Hispaniola, Jamaica, Kuba, Santo Domingo és Puerto Rico területén, így megszületnek az első gyarmattelepek.

• 1519 - 1525 eseményei

Hernán Cortés leigázza az aztékok és a maják országait, amellyel megnyitja az utat a szárazföldön Dél-Amerika felé.

• 1522 eseményei

Pascual de Andagoya Panamából három hajóval expedíciót vezet a mai Kolumbia területén található San Juan folyóig.

• 1524 - 1528 eseményei

Andagoya három hajójával útrakelve Francisco Pizarro (1476 - 1541), Panama kormányzója, valamint alvezére Diego de Almagro (1479 - 1538) és egy pap, Hernando de Luque 1524-ben meglátja Dél-Amerika csendes-óceáni partjait, de ez a felfedezőútjuk sikertelen volt.

1526. végén ismét megpróbálkoztak, de ezúttal a San Juan folyónál szétváltak útjaik. Almagro visszatért Panamába erősítésért, Pizarro letáborozott, az expedíció kalauza Bartolomé Ruiz továbbhajózott dél felé, így elsőként keresztezte az Egyenlítőt a Csendes-óceánon, valamint elsőként került kapcsolatba az Inka Birodalommal, amikor egy hajóval találkozott. Visszafordult és felvette Pizarro csapatát, majd az ecuadori partok előtti Gallo-szigeten letáboroztak. A spanyolok egy része a visszatérés mellett döntött, de Pizarro tizenhárom társával továbbment a Guayaquili-öbölbe, ahonnan először pillantottak meg egy inka várost, Tumbest. A Santa folyóig hajóztak, ahonnan lámát, fémedényeket, szőtteseket és agyagedényeket vittek Panamába.

Pizarro 1528 nyarán Spanyolországba hajózott, hogy uralkodói jóváhagyást nyerjen terveihez, hogy az Inka Birodalmat leigázza. 1529. július 26-án Toledoban megszületett a szerződés, amely szerint Pizarrot az uralkodó felhatalmazta Peru felfedezésére és meghódítására, valamint kinevezte Peru kormányzójává és főkapitányává.

• 1530 - 1533 eseményei

Pizarro 1530. december 27-én Panamából indult harmadik útjára, s a mai Ecuador területén, a Guayaquili-öbölben található Puná-szigeten partraszállt katonáival. 1532 áprilisában Tumbesnél Peru földjére léptek, majd szeptemberében San Miguel de Piurában támaszpontott alapítottak, de ezt követően továbbindultak. 1532. november 15-én megérkezett Cajamarcába, ahol Atahualpa udvara volt. 1533. július 26-án Francisco Pizarro máglya általi halálra ítélte Atahualpát. 1533. augusztus elején megkoronázták Túpac Huallpát, Huayna Capac harmadik fiát, de ő 1533. októberében meghalt. Ezt követően Pizarro elindult a főváros, Cuzco felé, amelyet 1533. november 15-én ért el. A trónra ültette Huaszkár féltestvérét, Manko Inkát, de a hatalmat spanyol kézben tartotta.

A spanyol uralom

1535 eseményei

1535. január 18-án Pizarro a tengerparton megalapította Limát azzal a céllal, hogy új fővárost építsen.

1535 - 1544 eseményei

Miután Manko Inka ráébredt, hogy csak báburalkodó, sereget toborzott és megtámadta a spanyolokat, de vesztére a hódítók oldalára állt a szerencse. Manko Inka először Ollantaytambóban, majd Vilcabamba-hegységben keresett menedéket, s ott is hunyt el 1544-ben.

Pizarro 1538. július 8-án megölette hadvezérét Almagrót, majd Almagró hívei 1541. június 26-án megölték Pizarrót.

Koloniális (gyarmati) korszak

1543-ban megszületik a Peru Alkirályság.

A korszakban három alapvető társadalmi osztály volt, élén az alkirállyal, akit Spanyolországból küldtek és 4 - 6 évig uralkodott:

1. Félszigetiek - az alkirályság területén élő spanyolok.

2. Kreolok - olyan spanyolok, akik már a gyarmaton születtek.

3. őslakók és meszticek - a gyarmatosítók által élükön hagyott vezetőkkel (curacákkal). A meszticek a spanyolok és az őslakók keveredéséből jöttek létre.

Az indián és mesztic lakosság elnyomása a gyarmati korszak legnagyobb indiánfelkeléséhez vezetett. A felkelés 1780-ban volt és II. Tupak Amaru vezette. Az indiánok 1780. november 18-án a sangararái csatában legyőzték a spanyol sereget, de 1781 januárjában Cuzcot sikertelenül vették ostrom alá, majd április 6-án a spanyolok megsemmisítő vereséget mértek felkelőkre és 1781. július 18-án II. Tupac Amarut és családját Cuzco főterén kivégezték.

Ezt követően még volt néhány kisebb felkelés az indiánok részéről, de a spanyolok 1783-ra teljesen felszámolták a gyarmataikon kitört felkeléseket.

Földrajz

Peru Dél-Amerika nyugati részén található, az Egyenlítőtől a déli szélesség 18 °-áig húzódik.

Három egymástól meglehetősen jól elkülönülő tájra oszlik:

1. Parti síkság - Costa

2. Középső-Andok vonulata

3. Amazonas-medence

Parti síkság - Costa Verde

A Costa az ország területének 10,6%-át, azaz 136 300 km²-t foglal el. Egy "sivatagos" sáv, amely 3 080 km hosszú és 5-170 km széles.

A hideg észak felé húzódó Humboldt-áramlás miatt a partvidék kopár, sivatagos jellegű. Az egyhangú felszínből csak helyenként emelkednek ki homokdűnék. Délebbre a síkság keskenyedik, de változatlanul száraz marad. A szárazság mellett a Humboldt-áramlás azt is eredményezi, hogy az éghajlat itt lényegesen hűvösebb, mint földrajzi helyzetéből következően lennie kellene.

Északon a Pariñas-foknál kezdődik, délen Földünk legszárazabb sivatagában, az Atacamában folytatódik tovább, s fokozatosan beleolvad az Andok nyugati, szárazabb lejtőibe. Nyugati határa a Mar de Grau, a keleti a szárazföld 800 - 1000 méteres magasságában húzódik.

Legszélesebb pontja a déli szélesség 6°-a mentén az északi Sechurai-sivatagban található, míg a legkeskenyebb délen Arequipa tartományban, Punta Lobosnál. Piurától Icáig és Arequipáig homokkal borított sivatagos szakaszok foglalják el:

• Sechurai-sivatag: Piurától Chiclayoig északon,

• Pisco- és Ica-sivatag délen.

Paracastól a chilei határig a Cordillera de la Costa parti hegylánca húzódik.

A nyugati tengerparti síkságot (costa) a keleti Amazonas-medence alföldjétől (selva) az Andok hegyvonulata (sierra) választja el.

Forrás: Wikipedia.