Pécel a fővárostól keletre a Gödöllői-dombság nyugati peremvidéke és a Pesti-síkság találkozásának határfelületén fekszik, 43,62 km2 területet foglal el. Domborzati adottságait tekintve halomvidéki jellegű. A település bel-területét NY - K -i irányban a Rákos-patak medre, É - D -i irányban a Csúnya-árok és a Lélek-patak szeli át. ...

Közigazgatási területe táji-természeti értékekben gazdag. A Gödöllői-dombvidék országos jelentőségű védett természeti területhez tartozik. Ezen belül déli részei a Monor - Ceglédberceli-dombsághoz, délkeleti része a Felső- és Alsó-Tápió, valamint a Rákos-völgye közötti dombvidékhez kapcsolódik. Ez utóbbihoz csatlakozik a Pécel - Gyömrő közötti töréstől nyugatra elhelyezkedő Erdő-hegy Rákoscsaba feletti röge. A rákostól északra fekvő terület pedig a Fót - Mogyoród közötti dombvidék része. Pécel magasabb dombjai: a Baj "hegy" 301 méter, Erdő "hegy" 244 méter.
A mai felszíni formák kialakulásának kezdete a harmadidőszak oligocén korszakára tehető. Elképzelhető, hogy e területekre is kiterjedt a felsőpannóniai beltó, amelynek üledékei az oligocén-miocén kőzetű felszínre rakódtak le. A beltó visszahúzódása után, elsősorban az Os-Dunából származó folyami homok rakódott a süllyedő szárazulatra (ez a folyamat mutatható ki a déli részen futó Monor - Cegéldberceli - dombságon), ezt lösz borítja a dombokon, a patakvölgyekben pedig a negyedidőszak holocén kori üledéke települt. 
A város határán folyik keresztül a Gödöllői - dombság egyik jelentősebb vízfolyása, a rákos-patak. Vízjárása szeszélyes, hóolvadáskor, nagyobb nyári esők alkalmával medre megtelik, szárazabb időben alacsony vízhozamú. Hossza 37,5 km, vízgyűjtő területe 152 km2.
Talajának szerkezete meszes barna és rozsdabarna erdei (alapkőzete a dombsági részeken lösz), a rákos völgyében pedig lápi és öntés jellegű.
Éghajlata mérsékelt, kontinentális, időlegesen óceáni, mivel jobban tagolt és magasabb térszínű, mint az Alföld. Ennek következtében valamivel alacsonyabbak a középhőmérséklet értékei, a csapadék pedig több (pl.: a kistarcsai mérőállomáson 577 mm/év, az isaszegin 561 mm/év átlagértéket mértek).

TÖRTÉNELMI MÚLT

Pécel területe, miként azt a határában talált régészeti leletek is igazolják, már jóval az időszámítás előtti korszakban is lakott volt. A község belterületén többek között kő- és rézkori csontvázas sír, a Várhegyen bronzkori urnatemetőt találtak, a Tó-malom melléke és a Lebuki-dűlő feltehetően szarmata sírok emlékét őrzi. Régészeti lelőhelyei közül kiemelkedő jelentőségű az a Kárpát-medencét egészében kitöltő későrézkori kultúra, amelyet a magyar régészet itt figyelt meg és különített el legelőször, és ezért a péceli kultúra =i.e. 2000 - 199) nevet kapta. 

A honfoglalás korában Pécel szomszédsága, Locsod-puszta a szláv népesség telephelyének déli határa volt (regősök, királyi vadászok lakhelye).
A faluszerkezet a XI. században szilárdul meg, s a vármegye területén a Tarján törzs veti meg lábát, amit tervszerű telepítási akció követ. Ekkor gyorsul fel valójában a kereszténnyé válás folyamata is.
A település első okleveles említése Péceli (Pechel-i) Demeter, Pest megyei szolgabíró családnevében tűnik fel 1335-ben, akinek földbirtoka, s valószínűleg állandó lakóhelye is itt volt. Oklevélben, mint falu, első említése Peczel alakban 1338-ból való, amikor Károly Róbert király a település egy részét Drugerth Vilmos nádornak adományozta. A nádor itteni részbirtokát még abban az évban továbbadta. A falu tehát már ekkor több birtokos kezén volt. Ezek közül kiemelkedik a valőszínűleg nem helyi eredetű Péczeli-család, akik Zsigmond király egyik 1437-ben kelt oklevele szerint fele részben birtokolták a települést. A család leghíresebb tagja Péczeli Benedek, Mátyás király jogügyi igazgatója és a magyar jogásztársadalom magánpraxist is folytató első ügyvédje volt.
A falu XIV. századi lakói közül említésre méltó Domokos pap és János plébános neve is, akik 1345-ben alapították a város első iskoláját, s a településen ettől a korszaktól vette kezdetét gyakorlatilag a rendszeres oktatás.
A fellelt dokumentumok alapján a település már a XIV. században működő vízimalommal rendelkezett. Mezőgazdaságában a gabonatermelés dominált, Locsodon szőlőművelés is folyt. Az itt működő állattartás is említésre méltó, a korabeli feljegyzések alapján pl. Péczeli Péter 1355-ben 70 lóból álló ménest tartott. A Rákos-patak halakban és rákban bővelkedett. 
Pécel népességének döntő többségét a jobbágyság alkotta, soraikat azonban a 1347-49-es pestisjárvány alaposan megtizedelte. Az elnéptelenedett birtokrészek betelepítése Pestről történt. Ekkor már található a községben pl. Molnár, birtokgondnok és tiszttartó is. 
Buda és Pest 1541. évi török kézre kerülésével Pécel is az ozmán fenntartósága alatt állt. Ekkor a lakosság egy része elbujdosott, az 1546-os török szandzsák-összeírás szerint 46 családfő és felnőtt, de még nőtlen férfi alkotta a féri lakosságát. A település 1647-1683 között egyportás, 1686-ban lakatlan, 1689-től települt újjá. 1715-ben 26, 1728-ban 71, 1744-ben 62, 1760-ban már 147 adófizető család regisztrálására került sor.
Pécel 1675-től kálvinista község, első prédikátora Váczi Pál volt.
A XVII. századi Habsburg-ellenes szervezkedésben a Fáy fivérek is részt vállaltak, s ennek következményeként a község javadalmának fele a kincstárra szállt. Ez idő tájt Pécel lélekszáma 150-200 főre tehető.
A Ráday-család házasság révén jutott Pécel fele területének birtokába a másik fele pedig a Fáynak tulajdonában volt. Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem kancellárja a szatmári békekötés után költözött ide, ahol 1733-ban halt meg. Ő alapította a később nevezetessé vált Ráday Könyvtárat. Fia, Ráday Gedeon (1713-1792) a neves író és irodalomszervező Pest-Pilis-Solt vármegye követeként vett részt az 1764. évi országgyűlésen. 1782-ban grófi rangra emelkedett, s ő építette - a gödöllői Grassalkovich-kastély mintájára- Pécelen a Ráday kastélyt.
A település neves szülötte Szemre Pál költő, Kazinczy Ferenc leghívebb tanítványa, középbirtokos nemesi család sarja, aki apja halála után 1812-ben átvette a családi birtok irányítását, otthont adva a kor íróinak, művészeinek. Kölcsey Ferenccel közösen itt készült és jelent meg 1815-ben a "Felelet a Mondolatra" című nyelvújítási vitairat.
1849. IV. 6-án az isaszegi csata idején Klapka György I. Hadteste végigvonult Pécelen, s lakosaiból sokan harcoltak a honvédseregben és álltak be nemzetőrnek.
Pécel 1841-től önálló jegyzővel rendelkező nagyközségnek számított. A község 1856. évi lakos száma Locsod és Szigetpusztákkal együtt 1881 fő, 1870-ben pedig 2206 főt tett ki.
A rákos-völgyében áthaladó Budapest-Hatvan-Salgótartján vasútvonalat 1867-ben adták át a forgalomnak, majd a Hatvan-Miskolc vonalat 1870-ben nyitották meg, melyek összeköttetést teremtettek a fővárossal és az ország különböző részeivel, utat nyitva a település dinamikus fejlődésének.
A polgárosodás kialakulását a közlekedés, a kereskedelem fejlődése, a Pestről kirándulni, nyaralni érkezők segítették elő elsődlegesen. A nyaralóházak megépítése szakképzett iparos réteg jelenlétét is indokolta. 
A település lakosságát akkor földművesek, kis- és középparasztok, valamint iparos és kereskedő réteg képezte. Négy malom üzemelt a Rákos vizén, ebből kettő ipari hasznosításra.
A kereskedelem képviselői gabona- és termékkereskedők, tej- és vegyeskereskedők, továbbá kocsmárosok voltak. 1894-ben 46 iparos mestert és 24 kereskedőt tartottak számon.
A XIX. század végétől a Kelecsényi-családnak is volt birtoka Pécelen, 1898-tól még a Ráday-kastély is tulajdonukat képezte, amit 1919-ben a Péceli Munkások, Katonák és Parasztok Tanácsa foglalt el és nyilvánított Népházzá.
1944-ben 7581 katasztrális holdon terült el, s 7372 lelket számlált, akik 1522 házban laktak. A II. Világháború végén 1944. XI. 2-től XII. 30-ig - Pécel a frontvonal része volt.
A község tanácsa 1950-ben alakult, ekkor lakóinak száma 7500 főtt tett ki, akik 2200 lakásban laktak. A település nagyközséggé nyilvánítása 1970-ben történt, amikor népessége már megközelítette a 10 ezer főt.

Forrás: Városi Önkormányzat