Gyöngyös Város központi földrajzi helyzetének köszönhetően legjelentősebb történelmi eseményeink szemtanúja volt. Honfoglaláskori településként ismert, és a XI. század végére már virágzó gazdasági élet alakult ki. Róbert Károly király 1334-ben várossá nyilvánította Gyöngyöst, elsősorban az észak, észak-keleti irányba kibontakozó borkereskedelemnek köszönhetően. A XV. században letelepedő ferences szerzetesek a várostól kapott védelemért cserében ellátták a lakosok testi-lelki bajainak gyógyítását.
A település XVII. századi állapotát híven tükrözi egy útileírás, mely említi a tiszta utcákat, a sok kereskedőt, a bájos lányokat és a "zafírhoz hasonló színű" tüzes, zamatos borokat, melyeket még a törökök is szívesen kóstolgattak. A Rákóczi-szabadságharc idején a városban folytatott tárgyalást a fejedelem a császár követével. A leghíresebb kuruc tábornokot, Vak Bottyán Jánost a ferencesrendi templomban temették el. A város XX. századi történelmének szomorú eseménye az 1917. májusában bekövetkezett tőzvész, mely a lakóépületek nagy részét elpusztította. IV. Károly király, miután meglátta a romokat, a város újjáépítését rendelte el. Ekkor alakult ki a mai harmonikus, egységes városkép. Rangjukhoz méltó módon átépítették a nevezetes épületeket, templomokat, lakóházakat.
A Gyöngyösre látogatók egy kedves, vendégszerető, borairól, műemlékeiről, kulturális rendezvényeiről méltán híres városba, a "Mátra kapujába" érkeznek.
A kéklő Mátra erdő borította lejtői és az Alföld északi pereme – a hegyvidék és a síkság – találkozásánál, vonzó természeti környezetben épült Gyöngyös, Heves megye második legnagyobb városa, a “Mátra Kapuja”.
A Budapesttől észak-keletre, közel 80 km-re fekvő város a Mátra-vidék kulturális, gazdasági és idegenforgalmi központja
A település nevét Gungus-ként először 1261-ben említik, majd az Anjou Károly Róbert király 1334-ben Gyöngyöst mezővárosi rangra emelte és kiváltságokkal látta el.
A szőlőművelés és a bortermelés, a városon áthaladó kereskedelmi utak és az állandó piac miatt a város gyors fejlődésnek indult, amit segített a XIV. században a városba települt ferences rend is.
1546-tól 1687-ig Gyöngyös török uralom alá került, de mint szultáni magántulajdon védettebb, ezért a szőlőművelés, bortermelés és a kereskedelem, különösen a borkereskedelem virágozhatott tovább.
A XVII. század elején megjelentek az iparos céhek. A város a Rákóczi-szabadságharc során 1703-1705 között fontos szerepet játszott, de ez nem törte meg a török kiűzése után megindult városiasodást. Ekkor már a barokk stílusban épült épületek határozták meg a városképet.
Gyöngyöst és környékét súlyosan érintette az 1880-as évek végén a szőlőket kipusztító filoxéra, ami tönkretette a várost éltető szőlőművelést és borkereskedelmet. Ennek ellenére a századfordulón megkezdődött a város közművesítése, új utak épültek, megkezdődött a fásítás alakult, szépült a város.
1917. május 21-én, a kórház mosodájából kipattant szikra lángba borította a várost. Hatalmas, tomboló tűzvész támadt, ami a város nagyobb részét romba döntötte, elpusztítva 549 házat, 1400 melléképületet. A katasztrófában 11 ember vesztette életét, és több mint 8000 maradt hajléktalan. Az oltást hátráltatta a vízhiány, így a tűzoltóvizet vasúti tartálykocsikon szállították, de erre a célra felhasználták a városban található borkészleteket is!
A tűzvész után két nappal IV. Károly király és hitvese látogatta meg a várost. A király törvényben rendelkezett az újjáépítésről, amit nagyértékű adománnyal is támogatott. Gyöngyös újjáépítéséhez országos gyűjtés indult, ami az I. világháború után Warga László építészprofesszor tervei alapján kezdődött és ezt követően kapta a város mai vonzó arculatát.
1945 után Gyöngyös a belvároson kívül terjeszkedett, ott épültek az új lakótelepek, így a viszonylag kis területű belváros megőrizte báját, hangulatát.
A város központja a téglalap alakú Fő tér. Mai formáját a 2000. évi újjáépítés, illetve az 1917-es tűzvész után kapta. A volt Piac téren állt a régi városháza, és a város földesurainak, gazdag polgárainak középkori eredetű házai, amelyek mai épített formájukban sajátos, Magyarországon máshol nem látható egységes, nyugodt városképet adnak.
A Fő tér 10. az egykori Grassalkovich-ház kétszintes barokk épülete ma a Városi Könyvtárnak ad otthont. Itt van a Tourinform – Galéria és Hermann Lipót festményeinek állandó kiállítása is.
Fő tér 13. a mai Városháza, egyemeletes, késő eklektikus épülete, barokk alapokon erősen átalakítva. Homlokzatán a város címere, melynek fő motívumai –az aranyszínű napkorong, az emberarcú holdsarló és a farkas – díszítik a 2000-ben készített és a tér négy sarkán csobogó szökőkutakat. A tér DK-i sarkán álló negyedik szökőkút motívuma a szőlő.
A Fő tér 11. ún. Orczy-ház klasszicista homlokzata mögött XV. századi gótikus épületrészek rejlenek.
A tér D-i részén az újjáépítés során feltárt kút új kőkáváin Gyöngyös testvérvárosainak – a dániai Ringsted, az ausztriai Zeltweg, a romániai Kézdivásárhely és a finnországi Pieksämäkki kőbe vésett címerei láthatók.
A tértől délre egy kis parkban áll a 6-os (Würtenberg) huszárok emlékműve, a kardját vizsgáló “Huszár-szobor”, Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrát 1932-ben emelte a város.
A Fő tértől nyugatra induló Vármegyeház utca a Gyöngyös-patak túlsó oldalán emelkedő emeletes, barokk, egykori huszárlaktanyához az ún. Vármegyeházhoz vezet. A XVIII. század közepén épült kétszintes épület végleges formáját 1929-ben nyerte el.
Erkélyes főbejárata fölött Heves megye régi címere látható.
A Vármegyeházzal szemben, a Gyöngyös patak keleti oldalán áll az 1816-1820 között épült klasszicista zsinagóga, melynek építésze a helyi születésű Rábl Károly volt.
A mellette lévő nagyméretű új, kupolás zsinagógát 1930-ban építették, tervezője Baumhorn Lipót volt.
A Fő tér északi részén négy út kereszteződésében áll az impozáns kéttornyú, jelenlegi formájában barokk Szent Bertalan Plébániatemplom a “Nagytemplom”. Helyén a XIII. század második felében egy jóval kisebb templom állt, amit először 1350 körül, majd a XV. század végén a korabeli Magyarország egyik legnagyobb gótikus csarnoktemplomává építettek át.
Ma is látható az apszis két oldalán lévő, két-két nagyméretű gótikus ikerablak.
A gótikus templomot 1746 és 1756 között barokk stílusban átépítették.
A tornyokat valamivel később, az északit 1772 és 1773 között, illetve a délit 1815-ben építették.
Az 1917-es tűzvészben a templom súlyosan megsérült, ezután kapták a tornyok a mai egyszerűbb formájukat.
A templombelső egységes barokk berendezése a XVII-XVIII. században készült.
A templom különleges ritkasága a szentély déli oldalán álló gótikus, bronz, keresztelő medence a XV. századból.
A főhajó külső, déli oldalán kis fülkében Széchenyi Tamás és felesége egyesített címerét láthatjuk 1335-ből.
A déli oldalkapunál egyszerű emlékharang áll az 1917-es tűzvész emlékére.
A Szent Bertalan-templom nyugati főbejáratával szemben a 2000-ben kialakított kerek, kövezett tér szélén, alacsony oszlopon áll Károly Róbert király egész alakos szobra, ami őt fején utazókoronával és liliomos jogarral ábrázolja. Az oszlop fejezetén a város régi címere, mely alatt a városi jogokat biztosító oklevél kezdő sorai láthatók.
A szobrot, mely Kő Pál alkotása – 1984-ben, a várossá nyilvánítás 650. évfordulójára állítatta a város.
A Gyöngyös-patak hídjánál áll az 1736-ban épült Nepumuki Szent János-kápolna. Finom művű kovácsoltvas kapuja mögött az oltáron színezett barokk szobor áll.
A kápolnától nyugatra a Vachott Sándor utca egyik lakóháza udvarán áll az utcáról nem látható, 1806-1809 között épült, ma már nem használatos görögkeleti templom.
A közeli Eötvös téren emelkedik a város egyik legrégibb temploma, a Szent Orbán-templom. Az eredetileg gótikus kápolnát 1650 körül kelet felé bővítették, majd 1759-1766 között barokk stílusban átépítették, ekkor épült két keleti tornya is. Szép barokk berendezése 1762-1768 között készült.
A templomtól nyugatra a Vachott utca folytatásában, az úttól északra a dombtetőn áll a ma már romos 1721-1863 között többször átépített barokk Kálvária. A Kálvária mellől szép kilátás nyílik a városra és a nyugati Mátra alatt húzódó hatalmas szőlőkre.A Szent Bertalan-templomtól keletre, a gótikus apszis mögött a Kossuth Lajos utca tengelyében áll a volt Jezsuita, majd Ferences Gimnázium – a mai Zeneiskola – egyetemleges barokk épülete. Az 1752-ben épült, de később többször átalakított keleti homlokzatának szoborfülkéiben balra Szt. Ignác, jobbra Szt. Ferenc barokk faszobrai állnak (az eredetiek a Mátra Múzeumban láthatók).
A homlokzat előtti Mária-szobor ugyancsak a XVIII. századból.
A Mária-szobortól délre a Szent Bertalan utca 3. számú ház a Felsővárosi Rk. Plébániahivatal, az egykori Almássy-ház, vagy közismert nevén a Szent Korona-ház. Az 1784-ben épült barokk épület első emeletén 1806 és 1809 között három alkalommal őrizték a magyar koronát.
Erre emlékeztet az emeleti nagyterem, a mai Kincstár mennyezetének szép freskója is. A Szent Bertalan-templom Kincstára gazdagságát tekintve Magyarország harmadik legjelentősebb egyházi kincstára, ahol miseruhákat, könyveket, szobrokat és többek között 43 darab ötvös műtárgyat, ebből 12 darab középkori kelyhet és monstranciát őriznek.
A Kossuth Lajos utca és Kohári út sarkán áll a középkori alapokon 1775-1779 között épült Szent Erzsébet-templom. Egyszerű barokk homlokzata mögött, a szentély alatt kripta van, amit a helyreállítás során tártak fel.
A templomtól délre épült, egykori ispotály alsó szintjét 1761-ben építették, utcai homlokzatán egy fülkében kedves, barokk Szent Erzsébet-szobor látható.
A hajdani Orczy-kastély, a mai Mátra Múzeum (Kossuth Lajos út 40.) a XVIII. században épült barokk kastély átépítésével mai harmonikus klasszicista homlokzatát 1826 tájt Zofahl Lőrinc tervei alapján kapta. A szabadon álló, négyszög alaprajzú egyetemleges kastélyt angolpark övezte.
A park kovácsoltvas kerítésében két-két, faragott oroszlánokkal díszített kapu nyílik. Két végén emeletes gloriettek mögött, a parkban alacsony lábazaton Ferenczy István 1840 körül készített fekvő oroszlán szobra látható.
A Mátra Múzeum gazdag helytörténeti, vadászati, és a Mátrát bemutató természettudományi kiállítása egész évben látogatható.
A gyöngyösi belváros délkeleti részén, a Barátok terén áll a Ferences plébániatemplom és kolostor impozáns épületegyüttese. A rendházat és templomot a XIV. század második felében kezdték építeni. Írott források szerint a középkori gótikus együttes 1494-re készült el, amit a török hadak 1526-ban feldúltak, de a ferencesek 1531-ben ismét újjá építettek. A XVIII. században a templomot barokk stílusban átépítették, de megtartották annak egyhajós, gótikus jellegét. Szentélyének látványos, késő gótikus boltozata ma is látható. A szentély belső déli falán helyezték el Vak Bottyán János kuruc generális nagyméretű, vörös márvány emléktábláját. A templom régi tornya a XIV. századból, homlokzati barokk tornya 1746-ból való. A templom az 1917-es tűzvészben súlyosan megsérült, helyreállítását 1920-1937 között végezték.
A templom északi oldalához csatlakozó, ma is ép, egyemeletes kolostort 1701 és 1727 között építették. A templom főbejárata melletti, díszes kolostorkapun jutunk be déli traktusába, ahol az emeleten, eredeti helyén, a felbecsülhetetlen értékű Ferences Könyvtárban 16 000 kötetes ősnyomtatványokban gazdag anyag található.
A könyvtár előterében a ferences rend életét bemutató állandó kiállítás tekinthető meg.
A Ferences templom mellett a Barátok tere déli oldalán 1978-ban épült Mátra Művelődési Központ előterének hatalmas 52 m2-es festett üvegablaka külön figyelmet érdemel. A lángoló színekkel megfestett üvegfelületen Gyöngyös és a Mátra életének, történelmének motívumai jelennek meg.
A közeli Arany János utcában áll az 1792 és 1844 között épült, egyszerű, klasszicista homlokzatú Református templom és paplak, ahol a Református Egyházközösség gyűjteményét és gazdag levéltárát őrzik.
Innen a Köztársaság téri, új piacon átsétálva hamarosan a Bugát Pál tér kicsiny parkjában pihenhetünk meg, ahol sétánk véget ért.
Forrás: Városi Önkormányzat



Cím: Bükfürdő, Európa Út 18.
A Hotel Caramell**** az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness ...



Cím: Siófok, Beszédes J. sétány 80.
A 4*-os szálloda a siófoki Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. Egész évben 148 szobával és...



Fesztelen, családias hangulatú szállodánk 57 szobával és segítőkész személyzetével várja Önt Budapest III. kerületében, a Római-parton, csendes, zöld környezetben...



Cím: Szilvásvárad, Park u. 25/A.
Ön is vágyik arra, hogy a mindennapi zsibongástól távol, egy erdőszéli tisztáson pihenje ki a napi, heti fáradalmakat, hogy reggel madárcsicsergésre ébredjen, és a sz...











