Videók
Videó
Ismertető

A Duna folyam úton járókat terelő hatása, a magas száraz part, a folyóig lefutó völgyek és a kelet-nyugat irányú dombhátak már az írott történelem előtti időkben is lakottá tették a mai Göd térségét.

 "Pest Megye Régészeti Topográfiája" összesen 23 nevezetes leletet vagy lelőhelyet  sorol fel a mintegy 2224 ha területről – az újkori kőkortól a vaskorszak kezdetéig. Kiemelt szerepet játszott a térség a római birodalom utolsó évtizedeiben.

A honfoglalás 1000. évfordulójára megjelentetett megyei monográfiák közül Pest Vármegye kötetének 139. oldalán írja Browszky Samu:

    " a gödi határban valamely nagyobb épület romjai láthatók."

Azóta mélyszántások következtében az eke lehatolásának mélységéről napvilágra került köveket széthordták.

A város támogatásával 2000-2001-ben a Magyar Nemzeti Múzeum régésze – Mráv Zsolt – részben feltárta a roppant méretű római tábor alapjait. A feltárási munkák jelenleg is folynak.

Soproni Sándor professzor szerint a település neve Contra Constantia Superior volt és Frigeridus dux építette Nagy Constantin császár fia, Constantius idejében, Krisztus után 370 körül. Az erőd falai védelmet nyújtottak – a leletek szerint a hunoknak is, és a honfoglaló magyaroknak is. Ide telepedett a névadó Göd nemzetség, melynek egy tagját még 1640-ben is említik oklevélben, Anarcsi György felesége volt Göd Judit. Göd neve hivatalos oklevélen 1255-ben jelent meg először.

Az avarkori földvár dombján ma országzászlót lenget a szél.

A törökdúlás első harmadában elpusztult a virágzó falu, kör alaprajzú templomával együtt, csak Paksi János szélmalma és a még ma is álló országút menti csárda maradtak fenn az 1700-as évekre, valamint az őszi Szent Gál napi országos jelentőségű, hetekig tartó marhavásárok intézménye.

A Madách családtól Grassalkowich Antal szerezte meg a birtokot, majd bérbe adta Mayerffy Ferencnek. Az ő fia József, – aki Wesselényi Miklós és Széchenyi István barátja és a reformkor kiemelkedő alakja volt – sörgyárat, kúriát, birtokközpontot, kikötőt hozott létre és újratelepítette magyar lakosokkal a tájat, ott, ahol a régi országút és a kelet felől a "Gödallya rév-"hez vezető út egymást metszette. Mayerffy József nevéhez fűződik az első magyar feliratú harang is, amit a teljes Habsburg elnyomás idején, 1805-ben öntetett ki "Göd tágas pusztája" részére. Ez a harang látható Göd címerében is.

1846-ban a területet kettészelte Magyarország első vasúti pályája.

A vásárok megszűntek, de előtérbe került angol trénerek segítségével a versenylótenyésztés. Az országúti csárda és istállói a "Kincsem telep" elnevezést kapták, mert innen indult a kedvéért megépített gödi vasútállomásról az 1876-1880 között itt trenírozott, legyőzhetetlen kanca – Kincsem-, amely mind az 54 versenyét megnyerte itthon és szerte Európában.

A kiegyezés után hazatért 1848-49-es honvéd ezredes, Nemeskéri Kiss Miklós alakított ki belterjes mezőgazdaságot, állattenyésztést, tejfeldolgozó, - és szeszipart. Parcellázott és ez által megrajzolta a mai város határait. 1890-től a legmódosabb budapesti polgárok gyönyörű, angolpark jellegű arborétumaikon megépítették nyaraló villáikat: Arany László, Deiwitz Ottó, Huzella Tivadar, Wigner Antal a későbbi Nobel-díjas Wigner Jenő atyja, Szudy Elemér és mások. Az 1870-ben még csak 177 lakost számláló pusztából 1999-re 15.000-nél is több lakosú város lett. A legfelsőbb társadalmi réteg előkelő nyaralótelepéből, az I. világháborút követően elcsatolt területekről menekített sok állami alkalmazott letelepedésével létrejött községekből 1970-ben egységes Göd alakult.

 A korszerű elektromos hálózat az 1960-as, az ivóvízrendszer az 1970-es, a gázellátás az 1980-as években valósult meg. A szennyvízcsatorna létrehozása a befejezéshez közeledik. Kiépült a teljes telefonhálózat és a kábeltelevíziós rendszer.

 Gödön az új, 2/A számú autóút mentén 2001. májusában megkezdődött a 80 millió dollár beruházású SAMSUNG SDI képcsőgyár építése és 2002. június 20-án felavatták a világ  egyik legkorszerűbb SAMSUNG elektronikai üzemét.

 A gödi termálfürdő egész évben nyitva áll a vendégek előtt. A gödi termálvizet a szakhatóságok gyógy,- és ásványvízzé minősítették. Három dunai strand nyújt felüdülést a nyári szezonban.

A két önkormányzati általános iskolában közel 1.450 diák tanul. A város kulturális és egészségügyi ellátottsága a kornak megfelelő.

 Az elkészült hatalmas golfpálya és sportcentrum, valamint az ötcsillagos Pólus Palace Hotel ismertté teszi Gödöt külföldön is, melyhez az európai színvonalúra fejlesztendő melegvizű strand is hozzá fog járulni.

Forrás: Városi Önkormányzat

Képek
Ha a fenti ajánlat tetszett, ezeket is nézd meg!
Panoráma Hotel Siófok
Cím: Siófok, Beszédes J. sétány 80.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
konferencia hotel, gyermekbarát hotel, szálloda, wellness hotel, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

A 4*-os szálloda a siófoki Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. Egész évben 148 szobával és...
10 900 Ft-tól 2 ágyas szoba / fő / reggeli
Lido Hotel
Cím: Budapest, Nánási u. 67.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
szálloda, Wellness
A szállodáról

Fesztelen, családias hangulatú szállodánk 57 szobával és segítőkész személyzetével várja Önt Budapest III. kerületében, a Római-parton, csendes, zöld környezetben...
5 950 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli
Hotel Caramell
Cím: Bükfürdő, Európa Út 18.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
szálloda, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

A Hotel Caramell**** az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness ...
14 900 Ft-tól kétágyas / fő / teljes panzió / hétköznap
Szalajka Liget Hotel
Cím: Szilvásvárad, Park u. 25/A.
AJÁNLATOK
1
2
3
4
5
6
6+
éjszakára
konferencia hotel, gyermekbarát hotel, szálloda, wellness hotel, Családbarát, Wellness, üdülési csekk
A szállodáról

Ön is vágyik arra, hogy a mindennapi zsibongástól távol, egy erdőszéli tisztáson pihenje ki a napi, heti fáradalmakat, hogy reggel madárcsicsergésre ébredjen, és a sz...
14 500 Ft-tól kétágyas szoba / fő / reggeli
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Megtekintett ajánlatok


...