Balatonfüreden járva tegyen egy sétát a városban, tekintse meg műemlékeinket, látnivalóinkat, barangoljon a bennünket körülölelő változatos hegyekben és csodálja meg a tó vizében tükröződő naplementét.
Balatonfüred a Balaton északi partján, lankás dombok által körülölelt 13.500 lakosú kisváros. Az idegen utazó bárhogyan is közelíti meg Balatonfüredet - vasúton, országúton, vízen -, a városba érve azonnal megérzi a múlt és a jelen harmonikus ötvözetét. Először a földrajzi táj kelti fel érdeklődését: északról a szelíd hegyek, délről a tó öleli át a várost, mely évszázadok óta sugározza a fenséges pannon derűt. Ősi, már a római korban is lakott település, ahol lépten-nyomon a múlt emlékeibe botlik a látogató. Ősi lakónegyedek, régi épületek, templomok, hangulatos szőlőskertek, parkok, vén fák üzennek a ma emberének.
Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtokösszeírásában említik. A mai Füred területén a középkorban több település létezett. Elsősorban a máig is folyamatosan tovább élő - de fontosabb szerepet csak a reformkor óta játszó - Füred. Tőle nyugatra Papsoka - a XIV. századtól Siskének nevezik - helyezkedett el, mely rövidesen összeolvadt Füreddel. Füredtől északra a Kéki-völgy napjainkig megőrizte az egykori Kék falu nevét. Ez a település a török hódoltság alatt pusztult el. A ma Füred északkeleti részét képező Arács 1954-ig önálló község volt. Az Arácstól délkeletre fekvő Magyaré települést a középkor végére felszívta Arács.
Füred lakóinak és vendégeinek életformáját, magatartását mindenkor alapvetően meghatározta a történeti hagyomány. Idegenforgalma századokra nyúlik vissza és miután a füredi savanyúvizet gyógyvízzé illetve gyógyforrássá nyilvánították 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-től a „Szőlő és Bor Nemzetközi városa”.
Ismertségét elsősorban mediterrán jellegű klímájának és szénsavas forrásainak köszönheti. Ma az itt muködő Állami Szívkórházban hasznosítják gyógyászati céllal a források vizét, emellett a Kossuth forrásnál a Berzsenyi kútnál, a Szekér Ernő forrásnál és a Schneider kútnál kóstolhatjuk meg a híres füredi savanyúvizet. A Szívkórházban sok szívbeteg nyerte vissza egészségét, köztük a híres Nobel díjas hindu költő, Rabindranath Tagore (1926-ban járt itt), akiről sétányt neveztek el a tó partján.
A város hihetetlenül gazdag történeti emlékhelyekben. Ezek legnagyobb részét átalakították, felújították. Előfordul, hogy napjainkban más szerepet töltenek be, mint egykor, de Füred kultúrájához tartoznak. Számos olyan nevezetes villa és kúria található a városban, melynek tulajdonosa jelenlétével hozzájárult Balatonfüred arculatának alakításához és messze földre elvitte hírét.
Kisfaludy Sándor adományokból, apátsági és népi segítséggel 1831-ben Balatonfüreden nyitotta meg a Dunántúl első kőszínházát, a magyar nyelv otthonát akkor, amikor a hivatalos nyelv a német volt. A történelmi, alsó városrész reformkori hangulatát gazdagítja a klasszicista stílusban épült Blaha Lujza villa, melyben a századforduló híres magyar színésznője, a nemzet csalogánya töltötte nyarait 23 éven át. Az épület ma szállodaként és étteremként muködik. Volt itt nyaralója a jó nevű fürdő-orvosnak, Huray Istvánnak, a Huray-házak birtokosának, ám az e korban épült nyaralók közül a legszebbnek a Dőry-nyaralót mondták Füreden, érdemes megtekinteni. Kupolás, jón oszlopcsarnokos kerek épület bukkan elénk a Jókai utca és a Blaha Lujza utca sarkán. A Kerek templom, melynek tervét Fruhman Antal készítette, alapul véve hozzá a római Panteon képét, 1841-1846 között épült fel. A Jókai villa 1870-ben készült el kora-eklektikus stílusban. Az épületben állandó kiállítás mutatja be a nemzet legnagyobb mesemondójának életét és a villa berendezési tárgyait.
A felső városrész díszeiként emelkednek a magasba, mintegy vigyázva a város nyugalmát, a Református templom, a Katolikus templom és az újonnan épült Evangélikus templom.
A mai óváros - a régi falu és hozzászámítva az 1954-ben idecsatolt Balatonarácsot is - még számottevő és értékes népi műemlékállománnyal rendelkezik. Az ófaluba vezető főutcán, a Kossuth Lajos utca mindkét oldalán zárt sorú, földszintes és emeletes épületek sorakoznak. Az ófaluban, vagy ahogyan újabban nevezik, az Óvárosban még őrzik a népi formákat az alábbi jellegzetes, műeméli táblával is megjelölt épületek. A Siske utca az a része az Óvárosnak, ahol az utca vége már erdőbe torkollik, sétaút kezdődik ott és így nagyszerű kiránduló- és sétahelye Balatonfürednek.
Füred egyik legismertebb épülete a Gombás-kúria (épült a XVIII. szd. második felében). A köznemesi rend szépet kedvelő, jó ízlésű tagjai építettek ilyen pincehajlékokat szerte a Balaton környékén, ahol az év egy részét töltötték. Balatonfüreden, amely különösen a Zala megyei nemesség egyik kedvelt találkozóhelye volt, ugyancsak bőven sorakoztak egymás közelében hasonló, késő barokk vagy copf stílusban épített pincehajlékok, rendkívül színes képet adva a füredi hegyvidéknek.
A bál története
Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte meg Balatonfüreden a Horváth-házban Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leányának, Anna-Krisztinának a tiszteletére.
A település centrumában álló, copf-stílusú épület, melyet 1798-ban építtetett a Szentgyörgyi Horváth család, nemcsak az akkori társasági élet központja volt, hanem egyfajta szellemi alkotóműhely is, ahol a század elején kibontakozó reformkor nagyjai időről időre összegyűltek, így gyakran vendégeskedett Balatonfüreden Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós is.
Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel, aki majdan a szabadságharc altábornagyaként a tizenhárom aradi vértanú egyike volt.
Az első bált követően a minden év Anna naphoz legközelebbi szombatján megtartott Anna-bál mindig is az ország legelőkelőbb báljai közé tartozott, ahol a haza legjelesebb művészei, politikusai nyaranként találkoztak. Sokszor és szívesen látott vendég volt Jókai Mór, Blaha Lujza és Vörösmarty Mihály.
Az első világháború után megváltozott a fürdőélet jellege, így az Anna-bálok is veszítettek eredeti jelentőségükből, és a két világháború között is csak csendesen élt a hagyomány. A II. világháború után hivatalosan 1954. július 31-én rendezték meg újból az Anna-bált a Balaton étteremben, majd 1957-től a felújított egykori Kúrszalon, a későbbi SZOT Szanatórium (ma Hotel Árkád) színházterme adott otthont a bálnak. Az ebben az időben felelevenített hagyomány szerint, azóta is Eris aranyalmájával jutalmazzák a bál királynőjét, a két udvarhölgy pedig herendi vázát kap ajándékba.
Huszka Jenőt, a neves zeneszerzőt is megihlette az Anna-bálok varásza. Életének utolsó szerzeménye az Anna-báli keringő, melyet 1962-ben játszottak először a nyitótáncként hagyományos díszpalotás mellett.
1975, a 150. Anna-bál éve után a népművészet is bevonult a bálterembe, ahol magyar tájegységek mutatkoztak be, így 1976-ban Kalocsa, 1977-ben Hódmezővásárhely, 1980-ban Karcag volt Balatonfüred vendége.
A bál érdekessége, hogy 2003. évben először átadtuk Kiss Ernő honvéd tábornok herendi porcelánszobrát egy olyan személynek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred városért. 2003. évben Gyurkovics Tibor, 2004 - ben pedig Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész kapta a díjat, Balatonfüredhez való kötődésük és munkásságuk elismeréseként.
Az Anna-bálon az első helyezett hölgy Viktória díszítésű, a II. helyezett Rotschild, a III. helyezett pedig Aponyi mintával díszített Herendi porcelánvázát kapnak a Herendi Porcelánmanufaktúra felajánlásaként.
A bál kísérőrendezvényei
A kísérőrendezvények közül kiemelkedik Krúdy Gyula novellája alapján, a "Balatoni szívhalászat", melyet a bált megelőző napon (pénteken) tartunk. A szépen feldíszített, fellampionozott hajó fedélzetéről a vízbe dobott fa-szíveket kell vendégeinknek kihalászni a hullámok habjai közül. Érdekes feladat, hogy mindenki megtalálja párját, szíve választottját.
Hagyományos délutáni program a bál napján az előző év bálkirálynőjének hintós sétakocsikázása a városban. A Móló Színpadon korabeli műsorok, táncbemutatók szórakoztatják a közönséget, 18.30 órától a Városi Koncert Fúvószenekar ad műsort a Gyógy téren, a Kossuth forrásnál. Este 21.00 órától pedig fergeteges utcabál és élő közvetítés szórakoztatja az érdeklődőket.
A bált követő napon, délelőtt a bálkirálynő és udvarhölgyei a Móló színpadon bemutatkoznak a közönségnek, majd lovas huszárkísérettel végigkocsikáznak a városon.
A város utcáin sétálva történelmi hangulat érinti, szólítja meg a hozzánk látogatókat, és olyan évekbe repíti magával, amikor a Horváth-ház nagytermében Horváth Anna Krisztina Kiss Ernő honvédtiszttel keringőzött, Füreden tartott megbeszélést Széchenyi és Deák, Kisfaludy megnyitotta a Dunántúl első kőszínházát, és a Magyar hölgy c. vígjáték sikerétől volt zajos a fürdőváros.
Az Anna-bál nemcsak a magyar történelem és a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát idézi fel, hanem - elsősorban a kísérőrendezvények révén - idegenforgalmi vonzerővel is rendelkezik. Várhatóan 250-300 vendég vesz majd részt a bálon, és még legalább 1500-2000 fő a kísérőrendezvényeken.
Forrás: Városi Önkormányzat



Cím: Szilvásvárad, Park u. 25/A.
Ön is vágyik arra, hogy a mindennapi zsibongástól távol, egy erdőszéli tisztáson pihenje ki a napi, heti fáradalmakat, hogy reggel madárcsicsergésre ébredjen, és a sz...



Cím: Siófok, Beszédes J. sétány 80.
A 4*-os szálloda a siófoki Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. Egész évben 148 szobával és...



Fesztelen, családias hangulatú szállodánk 57 szobával és segítőkész személyzetével várja Önt Budapest III. kerületében, a Római-parton, csendes, zöld környezetben...



Cím: Bükfürdő, Európa Út 18.
A Hotel Caramell**** az ország első holisztikus gyógy- és wellness szállodája. Elsőként itt lehet egy helyen igénybe venni a magas színvonalú gyógyászati és wellness ...









